2014. július 11., péntek

Padlópárnákat mindenhova!

Itt a nyár, a bulik, a nagy esti beszélgetések, borozgatások ideje. Nem mindig elegendő a szék és van úgy, hogy a hangulat a földön ülve sokkal meghittebb. Ehhez találtam egy remek megoldást a Dobleufa blogon.
Lakásban, teraszon jó szolgálatot tehet a következő rakás:
Párnák, párnák. Sok.
Nézzük a hozzávalókat:
És most a méretek.
A párna lapjainak mérete: 44,5x44,5 cm.
Kell egy 10 cm széles, 198 cm hosszú csík, ez lesz a párna magasságát adó oldal.Ez egy 150 cm széles anyagból nehezen oldható meg egyben, tehát első lépésként toldunk:
Varrás után vasalunk:
A párna egyik lapjára felvarrjuk az elkészült szalagot. Ehhez bejelöljük a sarokvarrat helyét:
Majd a jelölés mentén végigvarrunk. Fordulás előtt a szalagot a saroknál becsípjük:
Így állunk, mikor ezzel megvagyunk:
Amikor így tovább, körben felvarrtuk a szalagot, kisimítjuk a párna lapját és lefektetjük a szalagot úgy, ahogy lentebb is látszik: a szalagok 45 fokos szögben találkozzanak. A varratunk helye a zöld vonallal jelzett helyen lesz:
Ezen a vonalon haladva összevarrjuk a szalag két végét, majd a felesleget levágjuk.
Hogy a kifordított párnának a varrásai szépen kifeküdjenek és ne legyen sehol egy felesleges gumó, vágjuk le a sarkokat. Ezután a szalag túloldalán a sarkokat becsípjük:
Majd a szalagra feltűzzük a párna másik lapját:
A feltűzött lapot fel is varrjuk, de egy oldalt kb. 12 cm szélességben szabadon hagyunk a töméshez:
Beletuszkoljuk a tömőanyagot a párnába:
A maradt likat láthatatlan öltéssel bevarrjuk:
Az elkészült párnán bejelölünk 9 pontot. a középsőt a legegyszerűbb meghatározni, a többi legyen egymástól 10-12 cm-re:
A tűbe duplán fűzzük be a cérnát, így 4 soros lesz a szál. Ezzel öltünk az egyik pontba, áthúzzuk a tűt a párna túloldalára. Ott melléöltve egy kis csomót képezünk, erősen összehúzzuk a párna két oldalát, majd ezután visszaöltünk az eredeti oldalra:
Először a középső 5 ponton haladjunk végig, majd jöhetnek a szélsők. Ez a 9 pont már kellően kimerevíti a párnát.
Már csak a peremeket kell kialakítani. Ehhez a 4 soros cérnával felszerelt tűt ferdén szúrjuk az anyagba, a párna felső részén és oldalán ugyanakkora távolságot tartva a varrattól:
Itt már nem kell csomózni, csak ferdén melléölteni és haladni tovább, tovább...
Nem kell túlzottan meghúzni sem, épp csak annyira, hogy megkapjuk a vágyott peremet.
...éééés:

Nincsenek megjegyzések: