A következő címkéjű bejegyzések mutatása: őszies. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: őszies. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 18., kedd

Csak két bojt

Vannak olyan kendők, amik érintetlenül pihennek a szekrényben évek óta. (Tegyük a kezünket a szívünkre... ugye?) Ajándék, örökség, nem dobjuk el, de azért... jó lenne használni, de mégsem. Vagy pl. egy nagyobb darab anyag, ugyan ezekkel a kondíciókkal.
Na, ilyenkor kell venni egy pár tekercs színben passzoló fonalat:
A fonalakat egy félbehajtott, 20 cm széles papírlapra tekerjük (így lesz a kész bojt 10 cm-es):
Átkötjük a tekercs egyik végét:
A másik végét pedig elvágjuk:
Most a sál/kendő/anyag végét összeráncoljuk egy hosszú tű és cérna segítségével:
A ráncolt részre felvarrjuk a majdnem kész bojtot:
Ezután már csak körbe-körbe tekergetjük a bojt és az anyag találkozását, ezzel lesz készen a bojt és eltakarjuk a kényes, ronda és esetleg foszlani szándékozó részeket is.
Eligazítjuk, egy-két öltéssel rögzítjük a fonalat.
Ettől már bohó, stílusos lesz az a régen kerülgetett sál/kendő, egyből jobban beilleszthető az őszi öltözékekbe.
Ugye?

2014. november 10., hétfő

Csak egy ötlet

Mindenhol őszi falevelek. Ma még szépek, az eső sem áztatta el őket teljesen.
Csodákat lehet velük művelni.

2014. október 22., szerda

Jön a sálszezon!

Mivel nagyon odáig vagyok az apró pomponokért, feltett szándékom egy ilyen sál elkészítése.
De egy sál akkor néz ki jól, ha mindkét oldala vállalható, nincs szembeötlő különbség a színe és a visszája között. Úgy kell felvarrni az eltérő színű pompon szalagot, hogy a szalag része ne látsszon, csak a bogyók. A "The Purl Bee" erre (is) zseniális megoldást mutat.
Először is, egy olyan anyagot válasszunk, ami elég vékony ahhoz, hogy 3-4 soron se legyen "dagi" a varrásszél. Erre a forrás a lenes anyagokat ajánlja.
Első lépésként az anyag széleit kell tökéletesen egyenesre vágnunk. A legegyszerűbb megoldás a laza szövésű anyagoknál a szálhúzás:
Egy szálat kicibálunk az anyagból és a keletkezett szálhiány mentén levágjuk a felesleget.
Ezután az egyenes anyagszélt duplán visszahajtjuk, 2,5cm szélességben. Levasaljuk, hogy könnyebb legyen vele dolgozni:
Ráfektetjük a pomponos szalagot:
Majd a visszahajtott szélt újra visszahajtjuk, egyúttal rátűzzük a szalagra:
A pomponokat kiigazítva a széltől 1 mm-re végigtűzzük. Ehhez legalkalmasabb a cipzárbevarró talpat használni:
A szalagból szinte semmi nem látszik:
A másik szélét is végigtűzzük a visszahajtásnak:
A másik oldalt ugyan így elkészítjük:
A sál végeit összetűzzük, majd végigvarrjuk:
A varrásszélt szétvasaljuk, a szegélyeket kicsit legőzöljük:
Végül a sál színéről letűzzük a varásszéleket.
Elkészült a sál, a szegélyek szépek és "tiszták".

2014. július 22., kedd

Esernyő felújítás

A nyár egyszer véget ér, már most ideje kicsit előre gondolkodni.
Kerestem ötleteket esernyő felújításra, mondhatom, sok zseniális dologra leltem! Még olyanra is, ami váratlanul ért... de nézzük sorban.
Az alap mindenképpen egy egyszerű, fekete esernyő. Esetleg fehér. Esetleg bármilyen egyszínű.
Kell még festék, bármilyen, amit a víz nem mos le, szivacsecset... és némi inspiráció sem árt, de azért ne bonyolítsuk túl.
Egy centivel vagy vonalzóval és szabókrétával behúzzuk a csíkok helyét:
Fehér festékkel megfestjük a csíkokat.
Ha nem megy szabad kézzel, menni fog maszkolószalag segítségével!
A végeredmény pedig:
A pöttyözés talán még egyszerűbb műfaj. Csak arra kell figyelni, hogy a szivacs mindenhol egyenletesen legyen festékes:
Ha pedig sok időnk van pepecselni és szeretnénk egy régi esernyőből új napernyőt varázsolni:
Minden részletre kiterjedő és fotókkal illusztrált HOWTO ITT.
Végül összedobhatunk egy igazi nyári ajtódíszt aprócska koktélesernyőkből:
forrás
Csak egy koszorú alap kell hozzá és sok sok esernyő. (No meg türelem, mert az ajtódíszt terem...)
forrás
Nagy szélvihar vagy eső azért ne legyen, nem tenne jót a koszorúnak...

2013. október 26., szombat

Vetőmagok tárolása

Lassan minden kerti növény az enyészeté, de van egy nagy rakás vetőmag, amit érdemes jól elraktározni. Nálunk ez örök problémaforrás. Nem tudom, melyik vetőmag mikori, melyik volt az a jó fajta... Na itt egy pár megoldás.
Ezen az oldalon többféle nyomtatható tasakot lehet találni. Csak választani nehéz...

joyeverafter.comerinvaledesign.com

Csak kinyomtatjuk egy merevebb papírra (akár innen is), majd "összedobjuk".
Először formázunk, aztán hajtogatunk, végül ragasztunk:
Amikor ezek a tasakok elkészültek, már csak jó száraz helyet kell nekik találni. Erre egy nagy zárható üveg a legjobb.
Egy konyhai papírtörlőre egy evőkanálnyi tejport teszünk, jó alaposan összehajtjuk a papírt, majd az üveg aljába tesszük. Ez a kis adag tejpor segít páramentesen tartani a magokat, az üvegben lévő esetleges nedvességet magába szívja. Most jöhetnek a tasakok, majd jó alaposan lezárjuk. Hűvös, sötét helyen tartjuk az üveget.