2012. augusztus 28., kedd

Egy egyszerű párna következik...

Kincsre leltem. Nem AMI készült, hanem AHOGY készült, az a kincs! Nem vagyok nagy amerikás, nem szeretem az önelégült stílusukat, de amit ezek a varrásban művelnek, az alsó hangon is figyelemre méltó. Itt van ez a párna. Amúgy nem kéne, de a részletek... Mindenért hálás vagyok, amit ezen az sorozaton láttam. 3 évig tanultam a varrás hogyanját, de vissza adom a diplomámat, mert vizet nem hozhatok ezeknek, lássuk be.
Hát íme, ez fog készülni:

Ha kergetnének vele, akkor sem kellene, de most jöjjenek a részletek!

Ezeket az eszközöket fogja használni, felhívnám a figyelmet a varratbontó kézi készülékre, amit minden varrógéphez mellékelnek, de én még sosem használtam, egyszerűen nem tudtam, mi a fenéért jobb az, mint az ollóm hegye... hát most megtudtam.

Először készül egy szegély, zsinórral, hogy gömbölyű legyen. Ebből lesz a ferde pánt:


És a varratot levasalta, mert ő precíz! Aztán becsíkozza:

És most jön, amin először sz.rtam be: a csíkokat eltolva összevarrja:


És megint vasal, mert kurvára precíz! Ezt nagyon csípem.

És most jön a furfang: a csíkozás mentén vág, és lesz neki egy széép hosszúú ferdepántja. Zseniális, és nekem soha, de soha eszembe nem jutott volna, pedig amolyan homlokra csapósan egyszerű... 

Oké, kész a ferde pánt, most jön a zsinór: kicsit eltolva kezdi belevarrni, mert előre gondolkodik.


Azután, a már mellesleg kiszabott párna alkatrészekre varrja a zsinóros pántot:

És hogy dolgozza el a végét? Nem úgy, hogy dugdossa, ide fogja, izzadva rávarr, neeem.. Előre tudta, hogy lesz egy vég, amit el kell rejteni:
Hát ja! Ezért kezdte a zsinórt kicsit eltolva bevarrni a behajtott pánt végéhez képest... ismét megőszült egy hajszálam. Zseniális...

És most, hogy a pánt már a helyén, jön a cipzár. Nagyon durva!
Kiszabja, bejelöli, elvarrja a leendő cipzár végeinél a varrat végeit, de összevarrja a teljes anyagot.

Ismét vasal, mert mint tudjuk, nagyon precíz... De belevasal egy olvadó szalagot, ami ragacsos lesz...

Nem fércel, nem szarakodik, az olvadó szalagra rávasalja a cipzárat:

Aztán magabiztosan rávarrja. Nem csúszik el, nem megy félre... Áááááá!!!

És itt jön a kincs, amiről sosem gondoltam volna, hogy az: a fent említett szerszámmal felbontja a varratot az anyag színe felől, nem izzad, nem ráncolja agyon a szépen kivasalt anyagot, laza mozdulattal felvágja és kész!

És a cipzár a helyén. Gyönyörűen, ahogy a nagykönyvben írva vagyon, és egy centit nem fércelt!

Ezután összevarrja a párna részeit, beleteszi- kiveszi, megvarrja, stb..stb... ez már a szokásos.







És elkészült. Imádtam ezt a projektet. Mert nem mindegy ám, hogy valami hogyan készül. Lehet valami szépet irtóra elcseszni azzal, hogy nem figyelünk arra, hogyan visszük készre. Anno, amikor varrni tanultam, a főnöknőm nagyon megtanított többek között arra is, hogy vasalás nélkül nincs varrás, legyen akár 40 fok! (És azt is tőle tanultam, hogy ha teregetésnél alaposan kirázzuk a ruhát, az egy fél vasalás... mert 40 fokban azért mégsem mindegy.) Vannak emberek, akik nem csak, hogy varrás közben nem vasalnak, de képesek rámondani valamire hogy kész anélkül, hogy a cucc vasalót látott volna. Nem ismerik a készre vasalás fogalmát. Sajna itt is van egy- két ilyen, ami különben nagyon szép:
Ez hiába gyönyörű, de vasalót sosem látott. Így már a készítő precizitását alapból megkérdőjelezem...
No, hát ennyi mára. Leizzadtam, mert ez NEKEM baromi izgalmas volt...

Nincsenek megjegyzések: